A tudománykommunikáció mindenkié

Egyre több szó esik arról, hogy a tudományos eredmények közérthető és hiteles népszerűsítésére óriási szükség van. De vajon kinek a feladata ez? A PR szakembereké, a kutatóké vagy az intézményeké? Netán együtt a három? És egyáltalán milyen készségekre és hozzáállásra van szükség a tudománykommunikációhoz?

Torzuló hírek és érdekellentétek A tudományos kutatások, innovációk bemutatásával kapcsolatban a legtöbb konfliktus abból fakad, hogy másról és máshogy adna hírt az érintett kutatóintézet, egyetem vagy a szakember, mint amire a sajtó és a tágabb nagyközönség kíváncsi. Az is gyakori, hogy egy új és fontos eredmény megjelenik ugyan, de túlzottan szenzációhajhász vagy egész egyszerűen hibás lesz. Márpedig egy-egy ilyen tárgyi tévedés vagy félrecsúszott üzenet rossz fényt vethet az érintett intézményre és a kutató szakmai hírnevére, sőt akár az akadémiai előmenetel szempontjából is hátrányt jelenthet, ezért a tudományos eredmények kommunikációját nagyon komolyan kell venni.

Nyelvi szférák közelítése Helyesen kell például kezelni azt, hogy a tudományos életben használt nyelv egészen más, mint a hétköznapi. Meg kell próbálni ezt a két nyelvi szférát egymáshoz közelíteni, amennyire csak lehetséges. A nehezen elképzelhető, hétköznapi gondolkodással megfoghatatlan jelenségeket, folyamatokat, eljárásokat úgy kell megfogalmazni, hogy a laikus közönség is megértse, ám kizárólag annyira szabad egyszerűsíteni a tartalmat, amivel még a kutató is képes azonosulni. Mindenképpen ki kell térni az adott kérdés jelentőségére és újdonságtartalmára is, és ami talán a legfontosabb és sokszor a legnehezebb is, hogy az adott téma miért fontos egy hétköznapi ember számára. A minőségi tudománykommunikációs tevékenység tehát egyfelől megköveteli az adott téma mély megértését, az összetett tartalom közérthető formában történő közléséhez ugyanakkor olyan intellektuális készségekre is szükség van, mint a fogalomalkotás, a kritikus, független és olykor (jó értelemben) elvont gondolkodás, valamint a lényeges és a lényegtelen szétválasztásának képessége.

Kutatói hírnév és potenciális befektetések Ezeknek az egyszerűsítési törekvéseknek köszönhetően a tudományos tartalom médiában való megjelenésének esélye jócskán megnőhet, a torzítást és hibákat szülő szerkesztői változtatások valószínűsége pedig csökkenhet. A sajtó ugyanis a könnyedebb, lazább tudományos tartalmakat nagyobb eséllyel közli majd változtatás nélkül, ami pedig végeredményben mind a kutató, mind az intézmény hírnevét öregbíteni fogja. Nem véletlen, hogy több nemzetközi vizsgálat is azt mutatta ki, hogy a kiváló intézményi tudománykommunikáció segíti a kutatói karrier kiteljesedését. Egy felmérésben például amerikai, japán, német, brit és francia kutatók 77 %-a is azt jelezte, hogy a médiamegjelenések révén személyük jobban láthatóvá vált a szponzorok és finanszírozó szervek számára, de másutt spanyol kutatók 21%-a is arról számolt be, hogy a megjelenéseknek köszönhetően vette fel velük a kapcsolatot egy téma iránt érdeklődő vállalat. Hogy hazánkban is gyakran számolhassunk be ehhez hasonló sikerekről, ahhoz meglátásom szerint nagymértékben növelni kellene a kutatók és a kommunikációs szakemberek közti bizalmat és együttműködést. A kutatóintézetekben, egyetemeken több helyen lehetne alkalmazni olyan szakembereket, akik például az új eredményeket, innovációkat bemutató sajtóközlemények írásával és tudománynépszerűsítő rendezvények szervezésével segíthetik a kutatók munkáját.

Kommunikációs iránymutatás fiatal kutatóknak Azt is fontos ugyanakkor tudni, hogy egy-két apró kivételtől eltekintve a természettudományi, agrár és műszaki képzéseken sem alapszakon, sem mesterszakon, sem a doktori képzésben nincs igazán olyan kurzus, ahol egy kutatópalánta megtanulhatná, hogyan kell közérthető cikket írni, interjút adni vagy tudománynépszerűsítő előadást tartani. Sokan az egyetemi éveik során még csak nem is gondolnak arra, hogy a tudomány művelőinek egyáltalán szükségük lenne az ehhez szükséges készségek elsajátítására. Akik mégis vállalkoznak ezekre, általában vagy született őstehetségek, vagy időt nem kímélve, saját kárukon gyakorolva fejlődnek. Ebből következően a PR és a tudományos világ közös sikeréhez az is kell, hogy a kutatók tisztában legyenek az alapvető kommunikációs mesterfogásokkal. Tudniuk kell, hogyan áll össze egy sajtóközlemény, mikor érdemes és mikor felesleges sajtótájékoztatót szervezni, mit jelent egy kutatási pályázattal kapcsolatos kötelező kommunikáció vagy épp hogyan kell felkészülni egy interjúra. 50 út a közérthető tudományhoz című most megjelent könyvemmel éppen ebben szeretném segíteni a fiatal kutatókat. Dr. Farkas Alexandra kutató, tudománykommunikációs szakértő